Értékteremtő tehetség

Mindennapi munkánk során is folyamatosan az értékeket, a tehetséget, a tudást keressük az emberekben. Arra, hogy mi az igazi érték, sokféle magyarázatot találok, hisz mindenkinek más az értékes, mindenki mást tart fontosnak, és ez így van jól, hisz különbözőek vagyunk. Más-más emberek, más más személyiséggel, értékrenddel. Mégis azt kell mondjam, vannak olyan apavető emberi értékek, amik bár napjainkban, ebben a kissé túlhajszolt és formálódóban lévő társadalomban nem túl divatosak, mégis örök emberi és társadalmi értékeknek tekinthetők.

A legfontosabb érték az ember, és az emberi élet. Életünk két végpontja között, amely minden ember számára azonos, az út, amit bejárunk, ami megkülönböztet minket. Az út, amely alatt létre hozunk valamit, és amivel hagyunk egy kis nyomot magunk után. Gyermekkorban mindenki hasonló álmokkal, tervekkel készülődik az életre. Sikeresek, boldogok akarunk lenni. De mi a siker? Mi a boldogság? Egyformán keressük ehhez az utat. Idős korban már nem vagyunk egyformák, de ez a különbözőség nem elsősorban abból fakad, hogy mennyi pénzünk van, milyen hírnévre, autóra, házra tettünk szert, nem a felszínes, kifelé mutatott javak tesznek igazán különbözővé minket, hanem az, hogy hány elszalasztott pillanatunk volt az életben, hogy boldogok legyünk. Hány olyan helyzetben hátráltunk meg, amikor csak egy lépést kellett volna megtennünk ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Hány olyan alkalmat bántunk meg, amikor nem voltunk őszinték, amikor hiteltelenekké váltunk, mert ígértünk, akár többször és nem tartottuk be a szavunkat, vagy hányszor bántottunk meg valakit pusztán attól való félelmünkben, hogy a jövőben esetleg majd ő bánt meg minket. Hányszor váltunk megalkuvóvá, elutasítóvá vagy érzéketlenné, mert azt hittük, hogy az együttérzés, a támogatás, az őszinteség vagy a szeretet az a gyengeség jele. 

Mindig is mélyen tiszteltem azon embereket, gyermekeket, akik valamilyen hátrányos helyzetből indulva megvalósították vágyaikat. Azon tehetséges művészeket, akik a nehéz körülmények ellenére is az alkotást vállalták, vagy akár a paraolimpikonokat, akik nem sorsukon keseregnek, hanem megtesznek mindent azért, hogy teljes életet élhessenek. 

Az út, amelyen járunk döntési helyzetek sorozata. Döntetnünk kell abban, ami talán a legfontosabb kérdés, hogy kik vagyunk kik szeretnénk lenni. Döntetnünk kell arról, hogy egy adott pillanatban kesergünk a helyzeten vagy teszünk azért, hogy ez megváltozzon. Életünket részben határozza meg az, hová születtünk, a másik részét mi magunk tesszük hozzá azzal, hogy mit és hogyan teszünk magunkért és céljaink megvalósításáért. Látjuk-e a magunkban rejlő értéket, vagy hagyjuk, hogy lehúzzon minket a környezet, a negativitás, elégedetlenség, a céltalan, szeretet nélküli, magányos élet, ahol a másik ember és önmagunk sem az értéket képviseljük, hanem az irigységet a másik iránt? Nem máshoz kell mérni magunkat, hanem a saját céljainkat kell meghatározni, a saját álmainkat kell megvalósítani, saját értékeinket megtalálni. Mindenki értékes a maga helyén, mindenkiben megvan a tehetség valamire, csak meg kell találnia, mi az. Az az ember, aki a földet műveli, ugyanolyan hasznos tagja a társadalomnak, mint az, aki egy gyárban munkásként dolgozik. Ugyanolyan értékes az is, aki vezeti őket és az is, aki művészként szórakoztat vagy elgondolkodtat. Érték a tehetség, de az igazi érték az a bátorság, és a kitartás, amely segít bennünket abban, hogy merjünk azzá válni, akivé szeretnénk, hogy legyen erőnk elfogadni a helyünket, és a tehetségünket.

Mi, akik már a saját utunkat járjuk, felelősek vagyunk a környezetünkért. Saját példánkkal, tanításunkkal, támogatásunkkal meg kell mutatnunk az utat azoknak, akik nyitottak a tanulásra és tenni akarnak magukért.