Munkaügyi átvilágítás, tanácsadás
Az átvilágítás célja feltárni az Ön vállalkozásában, társaságában azokat a kritikus munkajogi hiányosságokat, amelyek egy munkaügyi ellenőrzés során problémát jelentenének, és bírság megfizetését vonnának maguk után.
A Munkaügyi Ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény a foglalkoztatóra ró megvalósítandó feladatokat. A foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályok betartása mindenkor a foglalkoztató első számú vezetőjének a feladata. A néhány tízfős munkáltatóknál ez azt jelenti, hogy valamennyi munkaügyi feladat az első számú vezetőre, vagy a társaság könyvelőjére hárul. A nagyobb létszámú, több szervezeti egységgel rendelkező munkáltatónál már más a helyzet. Ezeknek az egységeknek a vezetői is felelősek az általuk irányított szervezet tevékenységéért, a munkaügyi ellenőrzésre is kiterjedően.
A munkaügyben jártas, naprakész ismeretekkel rendelkező munkatárs alkalmazása jelentős költséget emészt fel, a pár tízezer forintos kiadványok - megfelelő szakmai tapasztalat és gyakorlat nélkül - bonyolultan alkalmazhatók és szabhatóak a vállalkozására.
A munkajogi szabályok megsértése, be nem tartása harmincezer forinttól akár tíz, vagy húszmillió forintig terjedő bírságot is jelenthetnek. Az EastJob Személyzeti Tanácsadó abban kíván Önnek segítséget nyújtani, hogy felkészíti vállalkozását egy esetleges munkaügyi ellenőrzésre, mindeközben Ön nyugodtan koncentrálhat vállalkozása vezetésére, fejlesztésére. Társaságunknál a munkaügyi átvilágítást és szaktanácsadást szakmailag felkészült tanácsadók végzik.
Tevékenységünk két részből áll:
-
Munkaügyi átvilágítás, amelyben a jelenlegi helyzet felmérése alapján a problémákat tárjuk fel.
-
Munkaügyi szaktanácsadás, amelynek keretén belül megoldást kínálunk a felmerült problémák kezelésére.
A tevékenységek egymástól függetlenül is megigényelhetők.
I. A munkaügyi átvilágítás során ...
-
Ellenőrizzük a munkaviszony létesítésével, illetve megszüntetésével kapcsolatos bejelentési kötelezettségek meglétét, szabályosságát,
-
Megvizsgáljuk a munkaszerződések kötelező tartalmi elemeit,
-
Megvizsgáljuk a munkáltatót terhelő írásbeli tájékoztatási kötelezettségek megfelelő betartását, a tájékoztató tartalmi elemeit,
-
Megvizsgáljuk a bérszámfejtésbeli tételeket, számításokat, kifizetésre kerülő munkabéreket, bérpótlékokat, százalékok vizsgálatát,
-
Ellenőrizzük a munkaidőre, pihenőidőre, túlórára, készenlétre, ügyeletre vonatkozó szabályok betartását és nyilvántartásait,
-
Ellenőrizzük a szabadság-nyilvántartást,
-
Megvizsgáljuk a munkaviszony megszűnésével / megszüntetésével összefüggő és a munkavállalót megillető járandóságok kiadását, valamint az igazolások kiállítását és kiadását,
-
Megvizsgáljuk az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatással vagy munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok betartását,
-
Megvizsgáljuk az alkalmazott béren kívüli juttatási rendszert (Kafetéria).
Az átvilágítást követően...
2009. június 1-ét követően az OMMF meghatározott jogsértések esetén nem mérlegelhet a bírság kiszabását illetően. Ezekben az esetekben a munkaügyi hatóság kötelezően szab ki bírságot.
A feltárt hiányosságokat, jogszabályi eltéréseket elsősorban e szempontok alapján összegezzük és teszünk javaslatot azok megszüntetésére. E pontnál Ön eldöntheti, hogy a problémák kezelését, az adminisztráció korrigálását az EastJob Személyzeti Tanácsadóra bízza-e.
Tekintettel a kötelezően bírságolandó jogsértésekre, az összegző jelentés többek között az alábbiakat tartalmazza:
-
Személyi anyagokban észlelt hiányosságok (munkaszerződés, munkaköri leírás, belépéskor kiadandó írásbeli tájékoztató, tanulmányi szerződés)
-
Munkaviszony létesítésével, megszűnésével, illetőleg megszüntetésével összefüggő bejelentési és egyéb nyilvántartási kötelezettségekkel kapcsolatos hiányosságok,
-
Munkaidővel, pihenőidővel kapcsolatban észlelt hiányosságok (munkaidő nyilvántartás, jelenléti ív, szabadság-túlóra-készenlét nyilvántartása),
-
A munkabér összegével, pótlékokkal, bérjegyzékkel, természetbeni juttatásokkal kapcsolatban feltárt hiányosságok,
-
Nők, fiatal munkavállalók és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatban feltárt problémák,
-
Munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban feltárt hiányosságok,
-
Külföldi munkavállaló foglalkoztatásával kapcsolatos hiányosságok.
A társaságára szabott irat-mintatár összeállítása
A munkaügyi átvilágítás szolgáltatás igénylése esetén, az észlelt hiányosságok kiküszöbölése mellett lehetőség van arra, hogy az alábbi dokumentumokat, nyilvántartásokat cégünk elkészítse:
-
a munkavállaló személyi adatlap-formanyomtatványt,
-
megbízás munkabér átutalásra formanyomtatványt,
-
nyilatkozat nyomtatványt a pótszabadság megállapításához,
-
nyilatkozat nyomtatványt a napi munkába járáshoz,
-
az MT 76. § (7) bek. szerint, a munkaviszony létrejöttét követően kiadandó és tájékoztatót,
-
a vezetői- és nem-vezetői, határozott/határozatlan időtartamú munkaszerződéseket (angolul is),
-
a munkaszerződés módosításával kapcsolatos dokumentumot,
-
rendes és rendkívüli felmondás mintáját,
-
közös megegyezés dokumentumát,
-
a munkaköri leírásokat,
-
határozott idő lejártával kapcsolatos nyomtatványt,
-
próbaidő lejártával kapcsolatos nyomtatványt,
-
egyéni szabadság nyilvántartást,
-
készenlét, ügyelet elrendelési és teljesítési lapokat,
-
egyéni és csoportos túlóra lapokat,
-
munkabér előleg kérelem nyomtatványt,
-
célfeladat kitűzéséről és teljesítéséről szóló nyomtatványt,
-
kereseti igazolás nyomtatványt,
-
munkaviszony igazolás nyomtatványt.
II. Munkaügyi szaktanácsadás, eseti megbízások teljesítése
Személyesen, telefonon, ill. e-mailen bonyolított tanácsadás keretében vállaljuk a vállalkozások munkaügyi tanácsadói támogatását, szakmai felügyeletét, továbbá a foglalkoztatással kapcsolatos szerződések, munkaköri leírások, szabályzatok elkészítését, véleményezését
-
Menedzser szerződések készítése, véleményezése, aktualizálása
-
Nem-vezető munkavállalók munkaszerződésének készítése, véleményezése, aktualizálása
-
Tanulmányi szerződések elkészítése
-
Munkaviszony megszűntetésének előkészítése (Rendes- és rendkívüli felmondás, Közös megegyezés)
-
Munkaköri leírások elkészítése
-
Csoportos létszámcsökkentés megtervezése, lebonyolítása
-
Szervezeti és Működési Szabályzat készítése
-
Kollektív szerződés készítése
-
Munkaügyi és bérgazdálkodási szabályzat készítése
-
Kafetéria szabályzat elkészítése
-
Szellemi-fizikai alkalmazottak besorolási szabályzatának elkészítése
-
Tanulmányi szerződés kötéséről szóló szabályozás elkészítése
-
A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának szabályozásának elkészítése
-
Oktatási rendszer szabályozásának elkészítése
-
Szakmai gyakorlat szabályozásának elkészítése
-
Esélyegyenlőségi terv elkészítése
-
Keresőképtelenség ellenőrzéséről szóló szabályozás elkészítése
-
Helyettesítési rend elkészítése
-
Munkaköri leírások készítéséről szóló szabályozás elkészítése
-
Segélyezési szabályzat elkészítése
-
Biztonsági szabályzat elkészítése
-
Tulajdonvédelmi szabályzat elkészítése
-
Munkavédelmi szabályzat elkészítése
-
Vállalati személygépkocsi használatáról szóló szabályzat elkészítése
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését kérjük, keressenek bennünket elérhetőségeinken.