Miből lesz a cserebogár?
De miért is írok nektek? Én is egy vagyok a Földön a 7,5 milliárd ember közül épp ugyanúgy, mint ti. Gyermekkorunkban álmodozunk és ha kérdezik, hogy mi szeretnénk lenni, bátran válaszolunk, hogy hercegek, hercegnők vagy modellek. Ahogy szépen felnővünk, tudatosul bennünk irreális elvárásunk.
Kiskoromban mindig is állatorvos szerettem volna lenni, hiszen imádom az állatokat. A kicsiktől a nagyokig, mindegyiket. Éppen ez volt az, ami miatt szerettem volna őket gyógyítani. A gimnáziumban végül rájöttem, hogy a biológia és a kémia sajnos nem tartozik a kedvenc tantárgyaim közé. Mielőtt viszont belekezdenék abba, hogy mesélek nektek az én pályaválasztásomról, tudnotok kell néhány fontos dolgot.
Nem származom gazdag családból. Az anyukám érettségizett, emellett OKJ-s tanfolyamokkal is gazdagította tudását. Az apukámnak pedig szakmája van, amit az idők során vállalkozássá fejlesztett. Őket abban az időben, amikor fiatalok voltak nem „lökdösték”, hogy már pedig tanulj tovább! Akkoriban is voltak lehetőségek főiskolai tanulmányokra, viszont a világ még másabb volt. Egy egyszerű képesítéssel vagy érettségivel is jó állást lehetett szerezni, ami ma már alapfeltétel. Ennek ellenére ők semmivel sem kevesebbek a többi embertől, képesek lettek volna rá, csak nem volt meg a kellő biztatás. Miért fontos ez? Mert ők mindig mögöttem állnak, segítenek, ha baj van és ösztönöznek a legjobbra. Mint külső hajtóerő vannak jelen az életemben, akik a kezdetektől azt sulykolták belém, hogy tanuljak. Sokszor a szülők magas elvárások elé állítják gyermekeiket, hogy amit ők nem tudtak korábban elérni, azt majd rajtunk keresztül véghez tudják vinni. Én 3. gyerekként érkeztem a családba. A nővérem és a bátyám sokkal idősebb nálam. Mindketten diplomát szereztek már és dolgoznak is. Én ebben nőttem fel, ezt láttam tőlük. Mindig a maximálisra kellett törekednem, a legjobb eredményeket elérnem, még ha azért „vért izzadtam” is. Tehát elvárás nálam is egy diploma.
Visszatérve a tanulmányaimhoz, az állatorvosit el kellett felejtenem. Ekkor új álmokon kezdtem el gondolkozni. Olyan munkát képzeltem el magamnak, ami mindig változatos, újdonságokkal teli és mozgalmas is. Úgy gondoltam, hogy a Közszolgálati Egyetem tökéletes lenne a vágyaim beteljesüléséhez. Nem csak a vágyammá vált, álmom is lett. A Murphy törvényei szerint mindig ekkor történik valami. Szerelmes lettem. Vágyak vagy szerelem? Lehet választani, vagy szabad? Létezik örök szerelem? Választottam, és nem a vágyaimat. Maradtam. A közelben szerettem volna maradni, így Eger és Miskolc jöhetett szóba.
A zongora tanárnőm említette meg korábban nekem a HR szakot. Akkor még a Közszolgálati volt nekem a cél, így nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. 2016. februárjában viszont válaszút elé kerültem. Természetesen még mindig a Közszolgálati volt megjelölve elsőnek, menekülő útnak a HR és egy tanítói. Közben nekiálltam olvasgatni, hogy mi is ez az emberi erőforrások? Mit takar, mivel foglalkozik? Ahogy mélyebbre ástam, napról-napra jobban tetszett. Megfogott az analitika, amit mindig is szerettem, az emberekkel való foglalkozás, a kapcsolatteremtés, továbbá a toborzás, a potenciális munkatárs kiválasztása. És itt is a változatosság! Így kerültem én ide.
Sokan kérdezik, hogy megbántam -e? Nem, már nem vagyok biztos benne, hogy a rendőri hivatás lett volna számomra a megfelelő. A szüleim kicsit csalódtak bennem, amit a mai napig érzek. Feladtam az álmaim egy kézzel foghatatlan érzés miatt. Holott ott volt a lehetőség nekünk, mint tudjuk „a távolság olyan, mint a szél: a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja”.
Ennek ellenére nem vagyok szomorú, sőt, nagyon jól érzem itt magam. Elhivatott és nagyon nagy szaktudású tanáraim vannak, akik nem csak szakmailag, de az élet bármely területén segítenek. Emellett nagyszerű emberekkel hozott össze a sors, akiket mára a barátaimnak nevezhetek.
Végül pár hónapja előjött a kérdés, hogy hol fogom eltölteni a gyakorlati időmet? Először csak nagyobb multik jutottak az eszembe, mikor a családom ismeretségi körében szóba került egy fejvadász. Nagy hatást gyakorolt rám bevallom, belekerültem ennek bűvkörébe. Mindenképp ki szerettem volna próbálni magamat egy ilyen helyen. Az egyik órán a számomra legkedvesebb tanárnő említett egy fejvadász céget lehetőségként.
Semmi sem tökéletes, mégis mindig pozitívan próbálom szemlélni a dolgokat. Az Eastjob-nál is ezzel találkozom, a pozitív, bizakodó emberekkel, akik nagyon optimisták, még a nehéz helyzetekben is. Tudjátok mi a legjobb az egészben? Megtaláltam mindazt, ami érdekel, ami vonz, ami miatt megéri felkelni reggel, ami tovább viszi a napjaimat. Úgy érzem ez lesz az én szenvedélyem, ez az, ahol otthon érzem magam!
A legfontosabb, amit tanácsolni szeretnék nektek ezzel az egésszel, hogy mindegy milyen problémába ütköztök az életetek bármely területén, csak BÍZZATOK MAGATOKBAN! Mindenre képesek vagytok, mindent véghez tudtok vinni, csupán akarnotok kell.
„Az egyik fő különbség azok között, akik sikert érnek el, és akik nem: a kitartás. Az, hogy komolyan veszik, amit csinálnak - a befektetett munka pedig egyértelműen meghozza a sikert.” (Oravecz Nóra)
