Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Csapatépítés felsőfokon

2017. július 3., 12:30
Mind vezetői, mind HR szakmai munkám során az egyik legnehezebb és leghangsúlyosabb feladat a csapatépítés és összetartás. Ahhoz, hogy egy csapat funkcionálisan jól tudjon együtt működni, megfelelő, a csapatba jól illeszkedő tagoknak kell együtt dolgozni.

Ennek megtételéhez az első lépés a kiválasztás folyamata. Tudnunk kell, hogy mit szeretnénk elérni a csapattal, mi az, amit feladatként, célként kitűztünk, és olyan embereket kell összeszedni, akik mind szakmailag, mind emberileg beilleszthető közéjük.

A másik fontos tényező a csapat összetartása, az együttműködés fejlesztése. Az a folyamat, amikor igazi közösséggé formálódik a társaság.

Nincs egyszerű feladata egy vezetőnek, hisz a csapat tagjai különbözőek, más-más dolgok motiválják, foglalkoztatják őket. Más a személyiségük, élethez való hozzáállásuk, motivációik, egyéni céljaik.

A csapat teljesítményét a csapattagok egyéni teljesítménye határozza meg. A csapat jellemzően annyira tud erős lenni, amennyire a leggyengébb csapattag az. Miért is? Hosszú távon a legjobb csapatot is demotiválttá teszi az, ha egy gyenge, kevésbé jól teljesítő tag van jelen. Ha ehhez hozzájárul egy negatív, pesszimista attitűd is, ez a magatartás a csapatot nagy mértékben rombolja, ezzel rontva a csapat- és az egyéni teljesítményeket is. Ilyenkor két út van. Az egyik az, hogy a csapattagot eltávolítjuk, a másik pedig, ha fejleszteni próbáljuk, igyekszünk megtalálni a változáshoz vezető utat.

A csapat minden egyes tagjának a csapatért kell dolgoznia. Egy csapat életében látni kell, hogy az egyéni teljesítményeken keresztül a csapatért dolgozunk és akkor, csakis akkor lehetünk sikeresek, ha a csapat maga is sikeres. Nincs olyan, hogy egy emberről szól a csapat élete, nincsenek egyéni sikerek, még akkor sem, ha a legjobb csapattagról van szó. Látni kell azt, hogy a csapat támogatása nélkül nem ér semmit az egyén egyedül, pont azért, mert egy csapat munkájáról van szó. A legbomlasztóbb egy csapat életében az, ha elindul az egyénieskedés, ha a csapat egy emberről szól, vagy ha mindenki csak a saját egyéni érdekeit nézi.

A kiválasztások során jelentős szempont a szervezetek életében is, hogy ki milyen múlttal jön, ha csapatjátékost keresünk. Tapasztalatom az, hogy a csapatsportok jó hatással vannak a munkavállalók csapatban való működésére, az együttműködési készség fejlesztésére. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy gyermekévei alatt mindenki legalább egy csapatsportot próbáljon ki, amiből megtanulja, ez megy-e neki vagy sem.

Sok szempontból van párhuzam egy sportegyesület és egy munkahelyi csoport alakulása, alakítása, működése között. Ezért is szeretném példaként hozni egy szakember gondolatait ezzel kapcsolatban, aki az évben komoly sikereket ért el U11 lány kézilabda csapatával.

Mi a helyzet a sportban?

„Szürke eminenciások”

A csapatsportokban általában hosszabb, több mérkőzésből álló versenyidőszak alatt kell elérni egy bizonyos eredményt. Az „időszaknak” (hat- kilenc hónap bajnoki rendszertől, korosztálytól függően) azért van jelentősége, mert hosszú távon kell eredményesnek lenni, és ez a tény felértékeli a kispadon helyet foglaló játékosok fontosságát. Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy a végcél elérésében nem biztos, hogy az először pályára küldött, kezdő csapat fogja szállítani kizárólagosan a sikert. Mondok példákat. Gyakran előfordul, hogy egy- egy helyosztó mérkőzésen döntetlen végeredmény esetén büntetők következnek. Az edző kijelöli, mondjuk az öt, általa legalkalmasabbnak tűnő játékost azok közül, akik vállalják a feladatot, és kezdődhet a „hirtelenhalál”. Na de mi van akkor, ha így sem dől el? Ezután azok következnek, akik kimaradtak az első körből, az edző véleménye alapján, vagy akik önmaguktól nem vállalták. Jöhet sérülés, betegség, családi problémák, amelyek kiemelt pozícióba helyezik az úgymond kiegészítő embereket. Jó, de hogyan tartsuk fenn a „kispados” játékosaink motivációját? Ez a probléma természetesen, elsősorban az utánpótlás korosztályoknál van napirenden. A játékosokat, szülőket tájékoztatni kell arról, hogy a gyerekek nem egyforma ütemben fejlődnek, nem biztos, hogy a legtöbb gólt lövő játékosokból lesznek majd a sztárok, de az akceleráció is félrevezethet. Felnőttkorra a teljesítőképességbeli trendek megfordulhatnak és az eredményességi mutatók nagymértékben átrendeződhetnek. Hányszor hallunk neves sportolókat, akik úgy nyilatkoznak pályájuk kezdeti korszakáról, hogy kifejezetten „ügyetlen gyerek” voltam.

A szülő nem tud gólt lőni

Gyermekcsapatoknál az emocionális faktorban a szülői hozzáállás meghatározó. Szülői jelenlét esetén, versenyeken, edzéseken a verbális és a metakommunikáció tartalma, színvonala, a közös utazások alkalmával lezajlott beszélgetések, kulcsfontosságúak a sportoló gyermek fejlődése terén. Sajnos a generációs különbségek, az edzői objektivitás és a szülői, érzelmi megközelítés gyakran okoz konfliktus helyzetet. Napjaink külső ingerei, a sokkal könnyebb élet, a szülők túlterheltsége, a csonka családok és a „gyerekemnek mindent megadok” csatakiáltás pedagógiailag hátrányos nevelési környezetet teremt, mind a sportban, mind az életre való felkészülésben. Eközben a versenysport „farkastörvényei” mit sem változtak, fittyet hányva az új generációk igényei által generált kihívásokra. Ezek a problémák, mindenképpen megoldásra várnak, ha egy sikeres csapatot szeretnénk felépíteni. Talán a megoldás az lehetne, ha mindenki a saját dolgával, területével foglalkozna. Az utánpótlás sportban a szülő bizony nagyon fontos szereplő, csapattag, annak ellenére, hogy nincs a pályán.

Mindenki hibázik, aki csinál valamit

A csapat kohézióját a sikerek nagymértékben erősítik, de elbizakodottságra is vezethet, ezért fel kell készíteni a csapatot mind a sikerek, mind pedig a kudarcok eredményes feldolgozására.

Az eredmény feldolgozásának alapfeltétele az ALÁZAT, amelynek át kell szőnie a sportoló minden személyes és tárgyi kapcsolódásait, ami a sporthoz, a sportágához köti. A recept itt is érvényes, amit adok a másiknak, én is nagyjából arra számíthatok majd viszonzásul. A sikeres csapatot nem az különbözteti meg a sikertelentől, hogy soha nem hibázik, hanem az, hogy egy vereség után, hogyan áll fel. Ha meg akarunk tanulni győzni, akkor előbb meg kell tanulnunk veszíteni.

Nem elég a kétharmados többség

A tervezés és a célok itt is nagyon fontosak. Közösen meg kell beszélni, hogy mi legyen a cél. A célokat menetközben nyugodtan lehet változtatni, vagy időtávlatokra meghatározni (pl. rövid, közép, hosszú távú célok). A célok eléréséhez tervet, forgatókönyvet kell készíteni és azt a csapatnak, a csapat minden tagjainak el kell fogadnia. A tervezésre nem csak a sportban van nagy szükség, napjaink veszedelmes jelensége a céltalanság, amely fiatal generációinkra leselkedik. Ennek a veszélynek a fő terepe a szabadidő, amely saját egészséges, egyéni célok és tervek nélkül más érdekek által kerülhet kihasználásra. A sportnak ebből a szempontból van kulcsfontossága, mert egyszerre ad elfoglaltságot és lehetőséget az egészséges szokásrendszerek kialakulására, amely szokásrendszerek, később pl. serdülőkorban majd szükségletként funkcionálhatnak. Tehát nem csavarogni fog a kamaszunk, hanem saját elhatározásból veszi a felszerelését és indul az edzésre. Amíg ott van a szülő nyer egy nyugalmas másfél órát, mert tudja, hogy jó helyen van a gyermeke.

Se veled, se nélküled

Nem lehet minden csapattag barát, ez nem is lehet cél, de azt mindenképen el kell érni, hogy működjenek együtt a cél érdekében. Fontos, hogy időszakonként „összetartást” szervezzünk, aminek a helyszíne, programja térjen el a szokásos sportági szférától. Így ebben az új közegben lehetőség nyílik megismerni a társaknak itt felmerülő további pozitív tulajdonságait, ami segíti újabb jó kapcsolatok kialakulását a csapaton belül és ezáltal továbbfejlődhet a csapatszellem színvonala is.

Tüneti kezelés!

Itt is jellemző tényező a csapaton belüli egyéni fejlődés közösségre, más egyénekre gyakorolt hatásának a problematikája. Amikor elindul egy csapat edzésmunkája, megkezdődik egy sportág alapjainak a lerakása, amikor a tudásbeli különbségek még nem relevánsak és a közösség, a játékosok képesség szintje, még viszonylag homogén képet mutat, a légkör a csapat körül konszolidált. Abban a pillanatban, amikor a korábban említett eltérő fejlődési ütem miatt valaki kiugró, az átlagtól eltérő teljesítmény szintre kerül, az addig kiegyensúlyozott viszony megbomlik. Türelmetlenség, irigység, mesterségesen előállított konfliktushelyzetek fogják nehezíteni a csapatépítést. Ilyenkor barátságok, szülő- szülő, szülő- edző, edző- játékos, játékos- játékos, szülő- másik játékos viszony tud nagyon gyorsan elromlani és mivel ezt a negatív hozzáállást senki sem fogja soha felismerni, beismerni, mindig csak a következménykonfliktus vár megoldásra és annak orvoslása, úgymond csak tüneti kezelés, mert az igazi probléma továbbra is megoldatlan maradt.

 

Kiss Krisztina
tulajdonos cégvezető
 

Kovács Gyula
edző

 

 

Kiss Krisztina, Kovács Gyula
Hozzászólások
Blog